Versek

Számomra a vers se jelent már kiutat,Hisz ezt a furcsa érzést ez sem gyógyítja,Az írással ezen sem változtathatok,Hisz utolsó versem írásakor is rád gondolok. 

Olyan mintha simogatnál,mikor fúja szél,Mikor ragyog a nap mintha a szemedbe néznék,Ha nem látlak örülök és szenvedek,Féltelek hátha bajod esett,Nélküled értelmét veszti minden,Akkor számomra minden idegen. 

Folyton azt lesem mikor bukkansz fel,Ezzel örömöt és fájdalmat okozva szívemben,a szél a hangodon szól hozzám,A felhők a te arcoddal néznek rám,Mindenhol téged látlak,A gondolataim körülötted forognak,A szívem egyszerre utál,és kiállt utánad,Mert két érzés is kavarog benne…

Letagadnám,hogy hiányzol,de nem tudnám,Egy részben örülök más részben szívem érted kiállt,Álmaimban hallom hangod,Az arcod azonban nem látom,Mintha ez egy jel lett volna,Hogy reggel látni foglak,Akkor nagyot dobbant a szívem,És ajkamon őszinte mosoly jelent meg. 

Talán már nem is tudnék haragudni rád,Hisz számomra megváltozott a világ,A szeretet és a gyűlölet mit érzek irántad,Kiderült,hogy kötődöm hozzád,ami nagyon furcsa,Ha nem vagy a közelben hiányzol,De ha ott vagy én lennék távol. 

Ha nem látlak boldog vagyok s szenvedek,De ha ismét meglátlak megdobban a szívem,Tudom,hogy fájdalommal jár,de várlak,Hisz egy rész belül mégis kívánlak. 

Mintha egy darab hiányozna belőlem mikor mikor nem vagy velem,Egy hatalmas űrt érzek a szívemben,Egyrészt jó,hogy távol vagy,Mert egy szinten lelkemben nyugalom van. 

Várok rád pedig tudom,hogy máshol vagy,Mégis lesem az utat hátha felbukkansz,A szívemben két érzés foglal helyet,Szeretlek és gyűlöllek egyben. 

Meg kellett volna tennem,Rég el kellett volna mennem,Bár akkor nem látnálak,Ami egyszerre okoz örömöt és fájdalmat.

Próbálok nem rád gondolni,de nem megy,Akárkivel beszélek te vagy az eszemben,A fejem fölött minden összecsapott,Azóta ritkán vagyok boldog. 

Egyre többet szerepelsz az álmaimban,Ez fáj,hisz ott is azt érzem,mint a valóságban,Egyszer már megtörtem,többször nem akarok,Bár álmomban már bekövetkezett ez az alkalom,Szenvedek a léttől,az élettől, Megakarok szabadulni mindentől.

Ha meglátlak,felragyog a nap,s beborul az ég,Szeretlek és gyűlöllek,furcsa ez az érzés,Minden este te szerepelsz az álmaimban,Az életembe a változást te hoztad.

Valamiért féltelek,Ha rosszat hallok szívem megremeg,Elfelejtenélek menne,De belevésted magad a szívembe.

Nem tudom mikor lesz már vége,De fáj minden fáj az élet,Rejtély mi van bennem,Ennek nekem kell véget vetnem.

Most jöttem rá,mi lenne a legjobb,Ezért az életem érzések nélkül folytatom,Így lenne a legjobb,úgy gondolom,A sorsomon így változtathatok.

Hihetetlen,hogy tanultam tőled,De mindezt akkor mikor még gyűlöltelek,Azóta viszont ez részben szeretetté változott,Így a szívembe már nincs nyugalom.

Furcsa,hogy a gyűlöletem egy szinten leapadt,És ezt te még meg is mondtad,A gyűlölet mellett ott a szeretet,Mitől a legjobban szenvedek.

Minden sokkal jobb volt régen,Akkor nem éreztem azt amit most érzek,Jó érzés gyűlölnöm téged,Az irántad érzett szeretettől viszont félek.

Érzem,hogy kezed kezembe fúródik,Érzem,hogy szemed lépteim őzi,Érzem ajkadat ajkamon,Érzem,hogy veled boldog vagyok.